A Suzulight - a Suzuki legelső autója – a 70. évfordulóját ünnepli
2025.05.15
Most, amikor a Suzuki az e Vitara, az első elektromos járművének piacra dobására készül, érdemes elgondolkodni azon, hogy hol is kezdődött minden a Suzuki Motor Corporation-nél 70 évvel ezelőtt.
1955 őszén
Michio Suzuki személyesen adta át a Suzulight-ot, az első sorozatgyártású autót, egy japán vidéki orvosnak, aki korábban kerékpárral tudta csak felkeresni a pácienseit.
Michio Suzuki már jóval korábban,
1920 márciusában kezdte el a vállalkozását, akkor még textil szövőszékek gyártásával. Ezek a szövőszékek fejlettebb kialakításúak lettek, és egészen az 1950-es évek elejéig nagyon népszerűek voltak, amikor a gyapotipar globális hanyatlásnak indult. A Suzuki vállalat ekkor úgy döntött, hogy a motoros közlekedés felé diverzifikál, és 1953-ban a gyár bemutatta első motorkerékpárját, majd két évvel később
az első autót is.
A Suzulight kezdeti fejlesztése már 1937-ben elkezdődött, bár a második világháború kitörése miatt ez sokat csúszott. A fejlesztés végül 1954-ben folytatódhatott, amikor végül
megalakult a Suzuki Motor Co Limited.
A Suzuki „
Yaramaika” (lefordítva: „Csináljuk”) szellemiségét követve, amely mélyen az Enshu régióban gyökerezett, s ahonnan a Suzuki származik, valamint a haladás iránti elszántságát felhasználva Michio Suzuki gyorsan elkezdte vizsgálni az akkor már külföldön gyártás alatt álló járműveket, és rengeteg tudásra tett szert.
A Suzulight akkoriban egy kompakt járműnek számított, amely kevesebb mint három méteres és alig 500 kg tömegű volt. Egy 360 köbcentis, 15 lóerős, kéthengeres, kétütemű motor hajtotta, amely az első ilyen típusú motor volt, amelyet valaha autóba szereltek. Ez volt az első autó Japánban, amely elsőkerék-meghajtásúként / első motoros elrendezéssel rendelkezett. Független tekercsrugós felfüggesztésével és fogasléces kormányművével messze megelőzte a korát.
A Suzulight könnyedén megfelelt a japán „Keijidosha” (ma már csak Kei) könnyű autókra vonatkozó jogszabályoknak. Suzuki és a csapata gyorsan megkezdte az első fejlesztésik közúti tesztjeit. Prototípusként a legemlékezetesebb korai út egy 300 km-es út volt a Hakone hegyvidékén Hamamatsu és Tokió között, ami nagy kihívást jelentett az akkor még nem aszfaltozott utakon. Bár nagyon késő este érkeztek meg vele, bemuthatták az autót a „
Yanase Auto”, Japán vezető autóipari szakértői csoportja elnökének.
Az elnök későig a helyszínen maradt, hogy üdvözölje a csapatot, majd elindult, hogy alaposan tesztelhesse az autót. Néhány órával később nagyon lenyűgözve tért vissza, és azonnal
teljes mértékben jóváhagyta a Suzukinak a Suzulight gyártását. A gyártás 1955 októberében kezdődött, kezdetben havi 3-4 autó gyártásával, de 1956 elejére a havi mennyiség már 30 darabra emelkedett.
70 évvel később a Suzuki Motor Corporation továbbra is világszerte ismert „kisautó-szakértőként”, és
évente már több mint hárommillió autót gyárt, ezt 2030-ra négymillió darabra tervezik emelni.
Michio Suzuki eredeti, könnyű járművek tervezésére és gyártására irányuló stratégiája tehát tovább él, olyan platformokkal, mint a Swift, Vitara és S-Cross modellekben használt „
Heartect”, valamint a kifejezetten az e Vitarához tervezett „
Heartect-e”.
Itt válogathatsz a készleten lévő Suzuki modellek közül:
Forrás: Suzuki Global