A Suzuki a jövőben növelni fogja a fejlesztésre szánt költségeit
2021.03.05
A héten a japán Suzuki lerántotta a leplet a következő ötéves terveiről, melyből kiderült, hogy a jövőben a cég a nyeresége rovására fogja növelni a fejlesztésre szánt pénzügyi keretét.
A most közzétett adatok a 2021 április és 2026 április közötti időszakot ölelik fel. Az 5 éves tervben kb. 9,45 milliárd USA dollárnyi összeget jelöltek meg, melyet fejlesztésekre kívánnak fordítani.
Ebből az összegből egy jelentős százalék jut majd az elektromos járművek fejlesztésére, amelyeket
a Toyota gyárral közösen fognak elvégezni. Ebben az értelemben a
Suzuki a jövőben már egyértelműen a Toyota érdekszférájához fog kapcsolódni, ahogy persze már régóta a Mazda és a Subaru is.
A japán
Suzuki cég vezetői a meglevőnél még szorosabb jövőbeni kapcsolatról beszélnek. Azt mondják itt már nem pusztán átcímkézett Toyoták forgalmazásáról beszélünk, valóban közösen kifejlesztett járművekben gondolkodnak.
A fejlesztésekhez a pénzt a Suzuki a saját nyereségéből szakítja le. A korábbi 7 százalékos nyereség rátát 5,5-re csökkentik le, így ebből a felszabaduló forrásból tudják majd fedezni a megnövekedett fejlesztési költségeket.
Forrás: Suzuki Global